Hasonló célokkal, hasonló okokkal indulnak el, úgy tapasztaltam. Nem találkoztam olyannal, aki ne lett volna segítőkész. Mikor én voltam úton, de szerintem általában is, a világon mindenhonnan jöttek (talán csak eszkimót nem láttam, de minden más nációt igen). Távol-Kelet, USA, Kanada, Latin-Amerika, Ausztrália, hogy csak a legtávolabbiakat említsem, értelemszerűen Európából pedig gyakorlatilag minden országból voltak. Mentalitásban különbözőek nyilván…így szokásaikban és kitartásukban is. Vannak, akik végigdőzsölik az El Caminot, naponta 3x elegáns étteremben esznek, a cuccaikat pedig taxiztatják, és ők hátizsák nélkül teszik meg a távokat. Vannak, akik végigbulizzák az egészet. Vannak sportos alkatok, akiknek emiatt ez fizikailag könnyebb valamivel (ők sem ússzák meg a húzódásokat eleinte, vagy a vízhólyagokat). Vannak, akik valóban minimálkoncepcióval járják az Utat, és nagyon fapadosan élnek végi az Út alatt. Úton, útfélen, albergueben, bárban, étteremben, mindenhol látod őket az Úton, hátizsákjukról és a rajta levő fésű kagylóról azonnal tudod, hogy zarándoktárs. Nyugodtan meg lehet őket szólítani, a „Buen Camino”-t nem láttam, hogy bármelyikük ne vette volna jónéven, egy mosoly mellé pedig mindig pozitív, és ha olyan a hangulata, el lehet beszélgetni vele. Közös téma biztosan lesz 🙂