16. nap: El Burgo Ranero – León ~37km

Reggel, mikor felébredtem, az előző nap kialakult kis társaság többi tagja még aludt. Felültem az ágy szélén; kipihentnek éreztem magam. Végignézve még nyugodtan alvó zarándoktársaimon,  jóleső érzéssel jutott eszembe az előző este. Végül felálltam, és elkezdtem összepakolni a cuccaimat, majd elmentem a fürdőszobába.

Fogmosás után visszatérve már a társaság többi tagja is ébren volt, nagyokat ásítozva pakolták cuccaikat a hátizsákjaikba. Mikor elindultunk, csend volt a házban, és bár szerettem volna elköszönni vendéglátónktól, beláttam, hogy ezért nem kellene felébreszteni, és beértem azzal, amit az előző este hangulata adott. Mindenki elkészült, és elindultunk. Augusto, a brazil zarándok csatlakozott hozzánk, így mostmár öten folytattuk utunkat.  Az alberguetől visszasétálva az útra, melyről előző késő délután leértünk, folytattuk a gyaloglást. Az olasz Gabriel útközben őszinte lelkesedéssel tanított minket az olasz szlengre és káromkodásokra, amit mindenki nagyon élvezett, és nagy röhögések közepette ismételgettük ezeket. Az út itt egy országúttal párhuzamosan haladt hosszú-hosszú kilométeren keresztül és nem sok változatosságot mutatott; egy Mansilla de las Mulas nevű kis falun haladtunk át. Itt egy kis boltban vásárolt magának ki-ki élelmet, így indultunk tovább. Az út továbbra is nagyrészt országút mellett haladt. Néha megálltunk egy cigire, a lányok kezdtek fáradni. Ők úgy határoztak, hogy aznap Leónig már nem mennek el, lecövekelnek Villarenteben. Mi, a maradék, Gabriel, Augusto és én viszont úgy határoztunk, hogy a maradék 5-6km-t Leónig megtesszük. Leónra nagyon kíváncsi voltam. Az addig megtett úton több zarándok dícsérte a város szépségét, és úgy véltem, ha még aznap odaérek, akkor elég időm marad szétnézni. Akkor már 5 napja a Mesetán vándoroltam, és kicsit ki voltam “éhezve” egy nagyváros nyüzsgésére is. Villarente előtt egy luxemburgi zarándoklányba botlottunk, aki szintén Villarentébe igyekezett. Itt egy pár percre megálltunk, és elbúcsúztunk a lányoktól. Mindenki nagyon jól érezte magát az elmúlt másfél napban a kis társaságban, ezért megölelgettük az ottmaradókat, és hárman továbbindultunk León felé. Az idő nem volt napos, inkább borult, de nem esett az eső. Az úton gyalogolva, bár nem messze egymástól, de mindenki kicsit a saját gondolataiba mélyedve haladt. Senki nem akart görcsösen beszélgetni, csendesen, de állandó tempót tartva tartottunk León felé. A város előtt nemsokkal, Arcahuejan áthaladva egy kistermetű kutya csatlakozott hozzánk, és hűségesen követett minket. Az út Leónba egy autóút mellett haladt el, és egy nagyobb emelkedőn vezetett át, mikor a kutya még mindig a nyomunkban volt. Végül, mikor beértünk Leónba, és a város peremén megpihentünk, akkor talált magának valami érdekesebbet négylábú ideiglenes útitársunk, és különösebb érzelemnyilvánítás nélkül hagyott ott minket. León, ez már távolról is jól látszott, igen nagy város, elindultunk alberguet keresni. Végül egy kollégiumhoz hasonló albergueben, a San Francisco albergueban szálltunk meg. A szobák itt valóban koliszobákra hajaztak. Négy emeletes ágya, asztalok az ablak előtt, éééés, minden szobához, ehhez is, saját fürdőszoba. Nem nagy dolog, de ilyeneknek is tudtam örülni két hét után. Zuhanyzással kezdtem persze itt is, majd követett Gabriel és Augusto is. Ezután elindultunk szétnézni a városban. Augusto nem jött; cipőt akart venni, mivel túraszandálban indult el, és belátta, hogy ez nem volt a legjobb ötlet. Gabriellel beültünk egy Burger Kingbe, amely a középkorból maradt fenn (na jó, nem 🙂 ), és én a magam részéről egy kapitális menüt tettem magamévá. A katedrálist akartam látni, még ezen a napon, mindenképp. Sajnos az idő ekkor este nem volt barátom. Hatalmas szél és eső kerekedett. A katedrálisig persze elsétáltam, nem érdekelt az eső, de szétnézni ekkor már nem igazán tudtam. Este nyolc elmúlt, a katedrális bezárt. Körülötte rengeteg középkort idéző sátor állt, mindenféle portékával…kések, édességek, bőrdíszek, nyakláncok, ruhanemű, lacikonyhákra hasonlító sütödék…az eladók szintén autentikus középkori divat szerint voltak öltözve. Igazán jó lett volna, ha nem épp akkor esik az eső és fúj a szél. De erre az estére ez jutott. Elhatároztam, hogy kerül amibe kerül, de másnap délelőtt nem indulok tovább, míg a katedrálist meg nem tudom nézni, kívűl-belül. Így hát, hátat fordítva a csodálatos épületnek egy étterembe ültünk be az olasz vándortárssal, ahol meghívást kaptam tőle egy pohár jó spanyol vörösborra. Itt szokás, hogy a vörösbor mellé egy kis darab kiflin vagy kenyéren egy szelet csípős marhakolbászt és egy kis darab sajtot is kap a vendég; ezt csipegettem a jó bor mellett. Sötét volt, mire visszaértünk az alberguebe. Öt nap síkság után hirtelen a város ingerei szokatlanok voltak. Kellemes fáradtsággal dőltem le aludni.

Kategória: Blog | A közvetlen link.

16. nap: El Burgo Ranero – León ~37km bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kató Sándorné szerint:

    Külsőleg is milyen gyönyörű ez a katedrális!- és még milyen sok lehet, amiről fogalmunk sincs!!Gondolom a látványa Téged is lenyűgöz!!!

Hozzászólás