17. nap: León – Hospital de Órbigo ~32km

Reggelre az idő jelentősen javult. A szokásosnál én is tovább aludtam; majdnem 8 óráig “urizáltam” az ágyban. Nem ez volt az első hétvégém mióta úton vagyok, de egész idáig fel sem tűntek a hétköznapok és hétvégék váltakozásai. Ma reggel azonban valahogy “szombat reggeli hangulatom” volt. Előző napi elhatározásomhoz híven nem indultam még tovább. Leónból szerettem volna többet látni.

Felöltöztem, összepakoltam a cuccaimat, majd bevártam Gabrielt is. Augusto úgy döntött, nem tart velünk; az előző napi túracipő vásárlási akciója nem volt sikeres, ő ezt szerette volna inkább megoldani. A város utcáján a tegnap esti esős időről már csak néhány száradóban levő pocsolya tanúskodott és nem volt hideg sem. Mivel a katedrális csak később nyitott, így előbb az óvárosi részben tettem egy sétát (Gabrielt nem nyűgözte le annyira a katedrális, így azzal, hogy később ugyanitt találkozunk, és együtt indulunk tovább, különváltunk). Séta közben nem feledkeztem meg egy kiadós reggeliről sem persze. Örömmel konstatáltam, hogy visszaérve a sétából a katedrális időközben kinyitott. Sajnos azon kevesek közé tartozott, ahol belépőt is kértek, olcsónak nem mondható 5 euróba került. Ám belépve a látvány kárpótolt. Fantasztikus faragványokkal díszített oszlopok és falak álltak a templomban, festett üveg ablakok engedték be a fényt, és gyönyörű színvilágú falfestmények tették a látványt teljessé. A katedrális maga is meglehetősen magas és tág terű volt. Az oltár sem az addig látott csupa-arany, domborműves-szobros kialakítású volt, inkább szép festmények borították. Kigyönyörködve magamat kisétáltam a templom előtti főtérre; időközben Gabriel is odaért. Pár perc téblábolás után tovább is indultunk, Hospital de Órbigót megtéve célnak az napra. Ahogy már említettem, León meglehetősen nagy város, sok időbe tartott kiérni belőle, és egy Trobajo del Camino nevő kicsiny városkával szinte egybeért. Az út maga itt kissé monoton volt és zajos is, mert ez az útszakasz szinte teljes egészében autóút mellett vezetett. Nemsokára egy autópályát keresztezett, itt egy aluljárón keresztül lehetett továbbhaladni. Az út mellett leginkább csak szántóföldeket lehetett látni, néhol a gazdája dolgozott rajta, volt olyan ahol traktorral szántottak , máshol pedig öntözőrendszert szereltek rajta össze. Az út egy-egy falun vezetett keresztül, sok látnivaló ezeken kívűl nem akadt. A távolban már újra lehetett látni a hegyeket is, jóval közelebbről, mint a megelőző napokban, lévén, hogy a Meseta nagyjából itt ér véget. Az út néha elhagyta az autóút vonalán, később visszakanyarodott közvetlen mellé. Gabriel itt találta ki, hogy “imidzsépítő” képeket akar hazaküldeni barátnőjének, és ezért fotózzam le, ahogy gyalogol előttem. Valahogy nagyon el szerette volna kapni a megfelelő pillanatot, mert az első képeimmel nem volt maradéktalanul elégedett. Nagyokat nevettem rajta, a tökölése miatt, de ő is röhögött 🙂  Egy élesebb jobb kanyar után újra beljebb vitt  az út, majd egy egyenes szakaszba torkollva Hospital de Órbigóba ért. Egy gyönyörű hosszú kőhíd vezetett Órbigo főtere felé. Később láttam képeken, hogy a híd alatt elterülő mezőn lovagi játékokat is szoktak rendezni. Nagyon hangulatos lehet itt. A táblák több alberguet is jeleztek, én a San Miguel nevűbe tértem, Gabriel pedig egy attól 30-40 méterre  levőben telepedett le. A San Miguel nagyon hangulatos albergue, világítóudvaros házból alakították ki, a falak színe és rajta levő képek meleg hangulatot kölcsönöztek neki.  Kulturált társalgója volt, ahol a sokfelől érkezett zarándokok beszélgettek éppen. Miután kifizettem a szállásdíjat, lemostam magamról az Út porát, kimostam az aznapi szennyesemet is, majd elsétáltam a közeli kis boltba beszerezni a vacsoráravalót, ami most tintahal konzervből és sajtból ill. bagettből állt. Egy üveg olcsó, ámde igen finom bort is vettem, amivel körbekínáltam a zarándokokat a társalgóban. Mivel itt volt számítógép, én pedig 17. napja voltam úton, kezdett azért nagyjából körvonalazódi, hogy mikor érek Santigoba ezzel a tempóval, ekkor este itt foglaltam le a repjegyeket a hazaútra. Ráhagytam persze 1-2 napot, a biztonság kedvéért és Santiagoban is szerettem volna tölteni egy napnál többet is. Sajnos az olcsó gépek közül a járatok közti átszállásnak Genfet hozta ki, pedig nagyon szerettem volna látni Barcelonát vagy Madridot. Miután a repjegyet lefoglaltam és kifizettem, a mailben kapott Boarding pass pdf-jeit a telefonomra is áttoltam, és visszaültem a társalgóba. Kicsivel később egy brazil zarándoknő érkezett, és a felszerelésen kívűl egy gitár is volt nála. Kérésre elő is vette később a gitárt, és míg játszott rajta, saját dalokat is énekelt, méghozzá szépen.

Lassan alváshoz készülődtem, itt a wifire csatlakozva Gabrielnek átküldtem a képeit róla. Nemsoká válaszolt, hogy reggel aki előbb indul, keresse meg a másikat a szomszéd albergueban. Még visszaírtam neki, hogy OK, és bebújtam a hálózsákomba. Hamar elaludtam.

Kategória: Blog | A közvetlen link.

17. nap: León – Hospital de Órbigo ~32km bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kató Sándorné szerint:

    Drága Tamás!Olyan életszerűen és az elképzeléseinket is megfogóan tudsz beszámolni a látottakról,hogy irodalom terén is ” magasan” állsz!

  2. Kató Sándorné szerint:

    Ahol a festmények előtt állsz,akárcsak egy spanyol festőművész!

Hozzászólás