31-32. nap: Érkezés haza

Június 22-e reggelén utoljára pakoltam össze, hogy elinduljak valamerre. Eddig nem nagyon foglalkoztam vele, de most szemrevételeztem a ruháimat, melyeket felvettem ill. a hátizsákba pakoltam el. Szinte nem akadt olyan, melyen így vagy úgy ne látszott volna meg az elmúlt egy hónap. Jobb oldalt, deréktájt oldalt, minden felsőmön, pólómon a jellegzetes kidörzsölődés, melyet a vízhatlan táska mozgása okozott útközben. Az induláskor még mélykék színű baseball sapkán legtöbb része szinte fehérre fakult a Naptól és az izzadtságtól. Zoknijaim saroktájon és nagylábujj-részüknél vékonyodtak el vagy foszlott is ki . A túrabakancsom talpán néhol több milliméter kopást lehetett felfedezni. Egyedül a hátizsák volt az, amely dacolt az elemekkel és nem tudtam rajta sérülést, elhasználódást felfedezni, kivéve persze a koszfoltokat, amit az Úton szereztem be rá. Visszavettem azt a túranadrágomat, amelyben eljöttem otthonról, de két hete már nem volt rajtam; tisztán, mosottan tettem el a hátizsák aljába. Telt az idő, délután négy óra után elindultam gyalog a Praza de Galiciara, a térre, melynek egyik oldaláról a menetrend szerinti helyi járat indul Santiago de Compostela repterére.Útközben egy egy utcácskán egy sráccal messziről vigyorogtunk egymásra. Közelérve szó nélkül megölelgettünk egymást: Matt volt az, a los angelesi zarándok, akivel még Castrojerízben beszélgettünk a teraszon, egy üveg bor és más zarándokok társaságában. Megvittatuk pár percben a történteket, és el is kísért egy darabon. Érdeklődésemre, hogy merre van Katja, egy huncut mosollyal és vállvonással felelt. Minden értettem 🙂 Végülis, nem fogadtak egymásnak örök hűséget, együtt voltak, mint egy pár az Úton, ameddig úgy érezték: jó így. Elbúcsúztunk egymástól Matt-tel, boldog életet kívánva egymásnak. A Praza de Galiciára a busz nemsoká megérkezett és félóra múlva letett a reptéren. Itt találkoztam azzal a pécsi fiatal lánykával, akivel még Agésban futottam össze, miközben telefonált. Elbeszélgettünk, és az indulásig ha valamelyikőnknek dolga akadt, vásárolni akart a reptéren, a másik vigyázott a cuccára. Végül kinyitották a beszállókaput, és elfoglalhattam a helyemet az Easyjet gépén. A repülő 20:25-kor szállt fel. Magasból sajnos nem láthattam Santiagot; a gép ellentétes irányba repült. Bő másfél órával később -már sötétben- a repülőgép Genfben landolt, ahol felkészülhettem a több mint 9 órás várakozásra a Genf-Budapest gépre. Közel este fél 11 volt ekkor, a pesti járat reggel 7:45-kor szállt fel. Mivel nagyon éhes voltam, a maradék pénzemből ettem egy jó drága, de legalább kiadós szendvicset és ittam egy pohár sört is. A reptér lassan bezárt, kihasználtam, hogy még nyitva a bejárat és gyorsan elszívtam egy cigit. Éjfélkor a reptér bezárt, akik benn maradtak, nem küldték ki őket, de kintről be már nem lehetett jönni. Szerencsére egy kis személyzeti ajtó nyitvamaradt, így még ki tudtam menni cigizgetni, de erősen esett a görbe: hajnal kettő körül a reptér kövére leterítettem a hálózsákomat, és megpróbáltam aludni kicsit. Hajnal négykor ébredtem meg, mikor újra mozgolódás kezdődött; kezdtek nyitni a shopok. Fél 6-kor átmentem a security checken, és benti váróban vártam, mikor írják ki a pesti géphez a beszállókapu számát. A két óra alvástól csak kóvályogtam, szinte ülő helyemben is elaludtam pár percre. A gép végül beért, és miután megtelt, késés nélkül szállt fel 7:45-kor. Egy óra negyven perc múlva Budapesten landolt. Számomra a megelőző napjaimhoz képest itt sivatagi kánikula volt. A Ferihegyről 2-ről átbuszoztam a már bezárt Ferihegy 1-re, és megvásároltam a jegyet a Debrecenbe tartó IC-re, mely nem sokkal később megérkezett. A vonaton talán egy órát aludtam. Végül hazaért Debrecenbe. A debreceni vasútállomás épülete elé kiérve a látvány valószerűtlen volt; mindent idegennek éreztem, és miután feleségemmel, aki időközben kijött elém, találkoztunk, percekig hallgattam. Kereken egy hónap telt el azóta, hogy ugyanitt felszálltam a vonatra, mely elvitt Budapestre, hogy ott repülőre szállva elinduljak az Úton és annyi minden történt azóta, amely oly sokat adott nekem. Régi, talán már közhelyes igazság: az Úton mindig történik valami.

Kategória: Blog | A közvetlen link.

31-32. nap: Érkezés haza bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kató Sándorné Zsike szerint:

    Várom, hogy valamikor találkozzunk, s büszkén és szeretettel átölelhesselek, mellyel tiszteletemet fejezhessem ki!ISMÉTLÉS: NAGYOT NŐTTÉL A SZEMEMBEN! Puszi: Zsike

Hozzászólás