5. nap: Puente la Reina – Estella ~23km

Az albergueben a kb. 20 személyes szobában nem volt túl nyugodt az éjszaka. Az emeletes ágy felső szintjén a komfortérzetem nem volt az igazi még 🙂 Az orromat is fújni kellett éjszaka, persze, zsebkendőm az nem volt, úgyhogy kétszer is kibotorkáltam WC papírért 🙂 (itt nagyon jól jött a kis mini zseblámpa, amit vittem). Végül vmikor hajnal 2 körül elaludtam.

Arra ébredtem (nemcsak én), hogy egy ír zarándoklány rosszat álmodhatott, és valami hatalmas sikítással ébredt. Ezek után már nem aludtam vissza. Ránéztem a telefon órájára, amely fél 6-ot mutatott. Sebaj, gondoltam, ma korábban indulok tovább. Összerámoltam a cuccaimat, felöltöztem és a reggeli szertartásos cigi után, még pirkadatkor útnak indultam. Aznapra Estella-t terveztem elérni. Kisétáltam a városból, át a szép kőhídon, és pár száz méter séta után a műúton a jelzés egy ösvényre vitt, ezen haladtam tovább. Az út emelkedésbe kezdett, de ez már nem volt olyan megerőltető, mint a korábbi napokban. Egy darabon párhuzamosan haladt egy autóúttal, melytől szalagkorlát és drótkerítés is elválasztotta. Itt találkoztam először azzal a kedves és látványos zarándokszokással, hogy a drótkerítésekbe valamely kézreeső, helyszínen talált fadarabból, szalagból, vagy bármi alkalmas dologból keresztet rögzítenek. Az itt futó drótkerítés több tíz méter hosszan volt ilyen keresztekkel díszítve. Nemsokára egy magasabb dombtetőn álló település látszott a távolban. Nagyjából az eső is ekkor kezdett el megint esni, igaz, nem nagy intenzitással. A falut, mint kiderült, Maneru-nak hívják, és mindössze 450-en lakják. Az utcácskái erősen lejtettek, és mire odaértem, mintha csak patakban gázoltam volna, a lefolyó esővíz a domb aljáig folyt, az esővíz elvezetés híján. Úgy véltem itt az ideje kicsit megállni és egy reggeli idejéig megpihenni. Míg a lassan már standard reggeli croissantomat és cafe con lechemet fogyasztottam, három srácot láttam a mellettem levő asztalnál, biciklivel voltak és reggeliztek. A következő párbeszéd indult köztünk:

Én: – Hey, where r u from?
Ők: – from Hungary
Én: – na b…meg, ne már 😀
Ők: – … (fetrengés a röhögéstől)….

Innentől egy bő húsz percet beszélgettünk. Kiderült, hogy Zalaszentgrótról jöttek, és biciklivel járják a Caminot. 10 naposra tervezték az utat, ami ugye átlag napi 80km-t jelent. Az addigi időjárás nekik sem kedvezett, ahol gyalog nehéz és sáros volt az Út, az nekik biciklivel talán még nehezebb volt. Az eső közben elállt, ők is továbbindultak és én is. Az út nemsokára egy autópálya alatt vezetett át, ahol a falon filctollal rajzolva egy nagyon humoros zarándokfigurát láttam felrajzolva. A lábam még mindig nem  volt az igazi, a térdhajlatom nem igazán bírta a terhelést, így többször megálltam pihenni. Az utolsó kis település után az út is lejteni kezdett, ami még fájdalmasabbá tette a sétát. Estellába érve már erősen vágytam arra, hogy elfoglaljam a szállást, és zuhany-pihenésben végződjön a nap. Estellába érve a bevezető szakaszon egy szép enyhe lejtős bukógátas folyót láttam az Út mellett. Ám nem úgy tűnt, mintha egy városba érkeznék, kevés épület, infrastruktúra sem sok. Nem követtem a zarándokok többségét, átmentem a folyó hídján, és egy Anfas nevű albergue-t igyekeztem megtalálni. Ez sikerült is. Egy kedves fiatal hölgy fogadott -a szállásdíj (6 euró volt) kifizetése és a szokásos pecsét után a kredenciálomba -és elmagyarázta, hogy neki ezt el kell mondania, de itt Down-kóros önkéntesek is dolgoznak (igaz, enyhébb tünetekkel), és ez zavar-e engem? Jeleztem, hogy semmiképpen sem zavar. Megköszönte, és jelezte, hogyha igényem vagy kérdésem van, nyugodtan keressem őt. Volt. Éhes voltam 🙂 Pillanatok alatt kaptam tőle egy várostérképet, melyen berajzolta, hogy az Eroski nevű szupermarketet merre találom. Dobtam egy zuhanyt, majd a krémezés után a városjáró szandálomba bújtam, és elindultam kajáért. Négy és fél euróból “fejedelmi” vacsorát? uzsonnát? sikerült beszereznem. Rokfort, bacon, és egy vastag bagett, egy porleves és egy sör alkotta ezt 🙂 Kicsit még sétáltam a városban, komótosan, majd a visszaérkezésem után cipő- és nadrágtakarítás volt a soros (ismét disznómód néztem ki). A PC és internethasználat itt ingyenes volt, és mivel nem használta a gépet senki, leültem elé, és a másnapi időjárást igyekeztem kideríteni. Nem volt nagyon biztató. Sebaj, van esőkabát és a környezet összességében errefelé is gyönyörű. A kimosott zoknikat és alsóneműket az itt éppen szerencsére működő és forró radiátorokra tettem száradni, majd le is feküdtem, és vmikor 9 óra magasságában elnyomott az álom. Itt még meg kell jegyezzem, hogy bár azt hihetné az ember (és hittem én is az első éjszakáig), hogy ekkora távolságok után úgy alszik az ember, mint akit fejbevertek, sajnos ebben csalatkoznom kellett. Ha NEM egyenes, kinyújtott lábbal aludtam, hanem behajlított térddel, akkor valamilyen oknál fogva (nem értek a funkcionális anatómiához) reggel iszonyatosan fájt a térdhajlatom, és percekig nem tudtam ráállni. Ez még jópár napig így volt. Ezért még alvás közben is arra figyeltem, hogy ki legyen nyújtva a lábam. Ez azért a  felhőtlen pihenést kicsit kizárta. Ám, mint arrafele sok polón lehetett látni a feliratot: “No pain, no glory” 🙂

Kategória: Blog | A közvetlen link.

5. nap: Puente la Reina – Estella ~23km bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kató Sándorné szerint:

    Olyan szép tisztának látszanak a kisvárosok,pozitív csalódás!

Hozzászólás