8. nap: Logrono – Azofra ~36km

A Logronoban töltött éjszaka után arra ébredtem 6 óra tájt reggel, hogy igencsak gyorsan jó volna elérni egy toalettet. Vélhetően az előző esti gyorsleves és a vörösbor nem szerették meg egymást. A gond csak annyi volt, hogy kb. 90 emberre jutott két emeleten négy mosdó-WC és nemcsak én küzdöttem hasonló problémákkal 🙂

Miután sikerült abszolválni ebbeli problémámat (ugye milyen szépen fogalmaztam? 🙂 ), összeszedtem magamat és a cuccaimat, és reggeli C-vitamin, multivitamin, KalMag italomhoz most preventív jelleggel egy ibuprofent is vettem be, majd a még pirkadati félhomályban továbbindultam. Az út egy darabon kőút volt, majd egy kis jobb kanyar után kavicsos útban, egy tó partját követve folytatódott. Körülbelül már 6-8km gyalogoltam, és kezdte a gyomrom jelezni az elmaradt reggeli hiányát. Ám települést -még térkép szerint sem- nem láttam. Kicsit morogtam magamban, hogy jobb lett volna Logronoban enni valamit, amikor az út jobb szélén egy kis asztalkát vettem észre, mindenféle teasütivel, gyümölccsel, termosszal megrakva. Az asztal mellett egy srác állt, aki kifejező mozdulattal jelezte, hogy válasszak, ami jólesik. Mivel árakat nem láttam semmi mellett, erre rákérdeztem. Az asztal oldalára mutatott válasz helyett. Ott egy A4-es papíron a következő szöveg állt: „Leave what you want, Take what you need”. Ami annyit tesz, hogy vegyél amit akarsz, és annyi pénz hagysz, amennyit gondolsz. Egy banánt és egy café con lechet toltam be, és hagytam fél eurót. Míg a banánt eszegettem és a kávét ittam, elbeszélgettem a sráccal, mivel beszélt angolul. Megkérdeztem, mi van, ha nincs pénzem, mire azt válaszolta semmi…nem a haszonért áll itt. Ha valaki ad valamennyit, jó, ha nem ad, úgyis jó. Kérdésemre, hogy ő is végigjárta-e a Caminot, elnevette magát, és azt mondta: – „vajon mi másért lennék itt, ha nem így lenne?”. Későbbiekben, erről írok még, több ilyen „donativo” árussal találkoztam, azonban ő volt az első, és őszintén meghatódtam a gesztustól. Azt hiszem, manapság nem az a jellemző, hogy bárki önzetlen segítségként ingyen, tényleg semmit el nem várva adjon valamit. Folytattam az utat, amely később egy hídon át egy kis faluba vezetett. Ez már La Rioja provincia volt, a híres spanyol borok vidéke. A faluban egy jópofa bárba tértem be az időközben ismét szakadó eső elől, ebédelni. A pultosnak a zenei ízlése jó lehetett, tele volt ragasztva a bár lemezborítókkal, koncertplakátokkal, hasonlókkal a 60-as, 70-es évekből. Egy cafe con lechet kértem, melyet megkapva azonnal meg akartam inni, de a pultos intett, hogy várjak, és belezuttyantott egy féldeci Baileyst, csak úgy grátisz. Nagyon finom volt ez a kávé. Közben az eső is elállt, én is továbbindultam a továbbra is szebbnél-szebb tájon. Szőlőföldek, dombok, mezők között. Délutánra értem el Nájere városáig, azonban úgy döntöttem, hogy továbbmegyek. Nagyjából itt jutott eszembe, hogy nem fáj a lábam! Ekkor döntöttem el magamban csendesen, hogy a kerék és a penicillin után az ibuprofen az emberiség legnagyobb találmánya. Ekkor már 29km körül jártam, és nem fájt semmim! Úgy döntöttem, elsétálok még Azofráig, mely 7km-re volt még innen. A legtöbb zarándok Nájerében maradt éjszakára, így nem láttam senkit továbbindulni. A városból kiérve pár száz méter után egy piros esődzsekis zarándokot értem utol. Kiderült, hogy francia, és a világ semmilyen nyelvén nem beszél egy árva szót sem. De nagyon mosolygós volt, és láthatóan nem zavarta, hogy egy szót sem értek a szövegéből 🙂 Fel is adtam hamar, hogy megértessek vele bármit, tökmindegy volt, hogy angolul vagy magyarul mondok neki bármit is, egyformán nem értette. Azért ha valamelyikőnknek valami mondandója volt, elmondtuk a másiknak, aki egyetértően bólogatott 🙂 Így -időközben le-le maradva a másiktól – értünk el Azofrába. Ekkor esett le, hogy 36km-t gyalogoltam aznap. Az albergue hangulatos volt, kicsi szökőkúttal az udvarán. Nem tudtam kiülni mellé, mivel az eső megint esett. Elfoglaltam a szállást, itt kétágyas szobák voltak, és a francia cimborával kerültem egy hálóterembe. Nyolcadik napja voltam úton, szerettem volna egy teljes nagymosást csinálni, és ezen a szálláson a csillagok nekem kedveztek, mert 1 euróért mostak és szárítottak is, ígyhát ezt rá is szántam. Míg a ruháim – rajtam levőkön kívűl – a mosógépben forogtak, elsétáltam a közeli boltba, és vettem paprikát, paradicsomot és hagymát ill. tojást, hogy az albergue konyhájában végre valami melegkaját (ezúttal lecsót) csináljak magamnak. Ez kicsit érdekes lett. Olaj egy ujjnyi volt, de az is oliva, és mivel ez még hagymát pirítani is kevés, egy ottlevő zarándok kínálta fel a szardíniakonzervének olaját 🙂 Fűszerem csak só volt. Eddig még mindenki természetesnek találta a dolgot, de a mi lecsónk, úgy tűnik, nem nemzeti étel Európában, mert mikor a felvert tojást is beleborítottam, akkor már hárman nézték kicsit kikerekedett szemmel, hogy mi lesz ebből 🙂 Ők kaptak kóstolót is, és nem tűntek elégedetlennek az ízével. Itt vettem igénybe a PC-t is, és megírtam 1-2 életjelt adó emailt kollegáimnak, családnak. Ezek után, és a szokásos esti lábápolás után tértem nyugovóra.