19. nap: Rabanal del Camino – Ponferrada ~33km

Másnap reggel bár picivel tovább aludtam a szokásosnál, így is csak kicsivel múlt el reggel 7, mikor kiléptem az albergue ajtaján. Megindultam kifelé Rabanalból; úgy határoztam, hogy aznap elmegyek Ponferradába, és ott keresek szállást. Az idő hűvös volt, de eső nem esett. A hegyekben ballagva a csendben csak túrabotjaim ritmikus kopogását hallottam gyaloglás közben.

A korai időpontban a hegyek között több helyen köd gomolygott, ami, ha lehet, csak még kontrasztosabbá tette a hegyoldalon mindenféle színben növő virágokat. Kicsiny, romos házfalak voltak az úton és egy templomromot is lehetett látni, míg felfelé kapaszkodtam. Ilyen környezetben értem el a Cruz de Ferrohoz. A név nemes egyszerűséggel vaskeresztet jelent, és az El Camino útvonalának legmagasabb pontját jelöli, ha jól emlékszem, 1530 méterrel fekszik, a tengerszint felett. A vaskereszt csak félig találó megjelölés, mert a kereszt maga valóban vasból van, de egy jókora faoszlop tetején van rögzítve. A pózna pedig egy jókora kő- és kavicsdomb tetején áll. A dombon, a póznán és körös-körül pár méteres körben rengeteg emléktárgy van szétszórva. Kavicsok filc-felirattal, rossz bakancs, sálak és kendők, zászlók, szalagok, fényképek, jelvények. A képen lent még egy mankó is van az oszlop tövében. Erről jut most eszembe, hogy az Úton láttam néhány zarándokot, aki mankóval járt; nem tudom, ott sérültek-e le, vagy eleve így indultak el. Az egyik albergue falán pedig egy spanyol nyelvű újságcikket láttam, rajta egy 13 éves, féllábú kislány fotójával, aki műlábbal járta végig az El Caminot. A Cruz de Ferrot magam mögött hagyva az út is megindult enyhén lefelé. Ezen sétáltam tovább, míg Manjarínhoz értem, amit még falunak is erős lenne hívni, alig néhány házból áll. Az egyik közülük egészen elbűvölő látványt nyújtott: mindenféle nemzet zászlajával volt körbepakolva, előttük sokféle útjelző tábla, mely a világ több városa felé mutatta a kilométer távolságot. Egy krémszínű táblán megakadt a szemem: SZEGED 2778km. Beljebb mentem a kis épületbe. egy asztalosmunkát végző férfi fúrt-faragott mindenféle kis tárgyat. Sok vallási és történelmi emlékkel volt díszítve az előtér. Elnézelődtem itt egy darabig; egészen különleges atmoszférája volt egy ilyen színes kis helynek, messze mindentől. Továbbsétálva is hegyek között vezetett az út. Később, egy ösvény mellett  egy “donativo” feliratú asztalkán, mely fölé kis tető volt eszkábálva, doboz üdítőt, gyümölcsöket és ásványvizet lehetett találni. Ezt már őrizni sem őrizte senki. Továbbhaladva, a völgybe letekintve a távolban már kivehető volt Ponferrada városa. Az út kisebb településen vezetett keresztül, eddigre már igen jó idő is lett, kifejezett hőség kezdett lenni; megálltam egy üdítőt inni, közben lehúztam a cipőmet, és kinyújtottam a lábam a napra, kicsit megpihentetni. Míg így zokniban üldögéltem és ittam a Fantát, egy egyenpólót viselő gyerekcsapat érkezett arra, hátizsákokkal a hátukon, tanároknak tűnő kísérőkkel. A pólokon felirat, mely valami olyasmit jelenthetett, hogy a “gyerekek Caminoja”. Gondolom persze, hogy ők rövidebb túratávokat tettek meg, nem a teljes Utat. Miután megittam az üdítőt, visszahúztam a cipőmet és folytattam az Utat. Így értem el Molinasecába. Mivel a vizem elfogyott, a városka szélén levő kútnál újratöltöttem a kulacsomat, és a sapkámat is meglocsolgattam, úgy tettem vissza a fejemre. Körülbelül itt kezdtem azt érezni, hogy szúr a jobb szemem, és könnyezik is. Sejtettem, hogy begyulladt a szemem valamitől. Betértem egy patikába, ahol kérésre kaptam is egy szemcseppet, amit még kinn az utcán be is cseppentettem a szemembe, ettől, úgy tűnt, mintha enyhülne a szúró érzés. Innen Ponferradaig már műút vezetett. A város előtt egy 2005-ben elhunyt zarándok emlékére állt egy felirattal ellátott kereszt. Ponferrada már nagyon közelinek látszott, de az út még majdnem körbekerülte a várost, mielőtt egy folyó hídján átkelve bevitt a városba. Az albergue – amely egyébként egy ekkora városban az egyetlen – ide már közel volt. Itt ingyen lehetett aludni, és igen nagyszámú, 240 zarándoknak tudott fedelet és ágyat biztosítani. Igen tágas udvara volt, a bejáratnál egy szökőkúttal és asztalokkal, padokkal. Mivel itt sokan megálltak aznap, sok zarándok tett-vett a közös helyiségben ill. az udvaron. A szokásos zuhany után kimostam egykét ruhámat, és hátravittem az udvarban levő szárítóhoz, ahol kiteregettem. Egy lány szintén így járt el a saját cuccaival. Beszédbe elegyedtünk, 2-3 szó után kiderült, hogy budapesti és Áginak hívják. Egy másik zarándokkal, egy szintén pesti sráccal (István) találkozott nemrég, azóta együtt járják az Utat. Összebeszéltünk, és elindultunk szétnézni Ponferradaban, részemről összekötve a kellemest a hasznossal, mert kaját is akartam venni. Hamarosan szétváltunk azonban, ők nem voltak olyan éhesek, mint én 🙂 Megvettem a vacsoráravalót, és csak ezután kezdtem el az óvárost megnézni. Ponferrada vára igazán gyönyörű, és ahhoz képest, hogy a XII. században épült, igen szép állapotban van. A maga idejében a templomos lovagoknak volt az egyik központjuk a város , erre sok jel utal is. Kigyönyörködtem magam, majd visszatértem az alberguebe, és farkaséhséggel vetettem magam a vacsorára. Miután az éhségemet csillapítottam, körbelestem az albergueben, begyűjtöttem a száradt ruháimat is. Az albergue konyha-társalgójában két magyar zarándoknő tanította három másik osztráknak a magyar “egészségedre” szót, amit azok (betudható az elfogyasztott bornak is), harsány nevetéssel ismételgettek a percenkénti koccintás során.  Később még kiültem az udvarra cigizni, és az albergue falán a mozaikból kirakott szerzetesképet bámultam. Nagyon nyugodtnak éreztem magam. Enyhe szél fújt, és elgondolkoztam, hogy mióta vagyok Úton, és mennyire szabad érzés így járni az Utat. Sötétedés után besétáltam a hálóterembe, amelyben aznap éjszaka vagy 60-70 emberrel aludtam egy helyiségben. A leápoltam a lábamat, majd bebújtam a hálózsákba és nemsokára el is aludtam.

Kategória: Blog | A közvetlen link.

19. nap: Rabanal del Camino – Ponferrada ~33km bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kató Sándorné szerint:

    A táj nagyon szép- a felhő takarta heggyel!A magyar szó hallatán gondolom, azért egy kicsit jobban vert a szíved,hogy közben közös nyelv is szóba jöhetett!

Hozzászólás