9. nap: Azofra – Belorado ~40km

Az azofrai albergueben való alvás után másnap reggel úgy gondoltam, hogy ha nem muszáj, azért nem rohanok és nem erőltetem túl magam egy újabb, az előző napihoz hasonló távval. Néha másképp alakulnak a dolgok, mint tervezzük őket 🙂 Összepakoltam még a hálóban a cuccaimat (mostanra már lett annyi rutinom, hogy előbb kilestem, hogy esik-e az eső, és csak ezután pakoltam el a hátizsákomba az esőkabátot is).

Odalent, a közös helyiségben már néhány zarándok ugyancsak éppen készülődött az aznapi etaphoz. Mivel bár itt sem volt, ám kávéautomata igen, egy gépi tejeskávét fogyasztottam, majd elindultam. Az első falu, amit útba ejtettem, Ciruena volt. Nagyon rendezett, inkább modern épületekből álló település volt ez, persze, a szokásos útjelzőkkel és zarándokfigurákkal itt is találkozni lehetett. Az falun átgyalogolva baloldalt egy láthatóan közcélokat szolgáló épületegyüttes állt, és mivel tábla hirdette, hogy bár is van, úgy gondoltam, hogy a reggeli 5km-es séta után egy kis harapnivaló beszerzésének is elérkezett az ideje. A bár, mint belépve ez kiderült, egy golf-klubhoz tartozott. Kényelmesen elfogyasztottam két croissant és egy cafe con lechét, így folytattam az utat Santo Domingo de la Calzada felé. Egy magasabb domb megmászása után a tetejéről az út nyílegyenesen ebbe a városkába vezetett. A város mögött a távolban hegygerinceket lehetett látni. Az idő nem volt napos, inkább borult, de eső még nem esett. Átsétálva a városon néhány fotót készítettem egy fémből készült zarándokemlékműről és a városka templomáról, majd folytattam tovább az utat. Úgy gondoltam, mivel nem éreztem magam fáradtnak, és a lábam is jól bírta a tempót és a távot, Villamayor del Rioban fogok megszállni aznap, ahol tudomásom szerint egy albergue található. A város kivezető szakaszán egy szép kőhíd vezetett át egy folyón, melyben kevés víz folydogált. A tájat nagyon szép hegyek övezték. Itt futottam össze francia zarándokkal újfent, és néhány kilométert együtt tettünk meg; itt már összeszokottan NEM értettük egymást, szóval nem igazán stresszelte egyikőnket sem, hogy amikor a másiknak mondunk valamit, voltaképpen magunkban beszélünk 🙂 Több kicsiny településen mentünk keresztül, ahol egyszer-kétszer pihenni álltunk meg egy ház előtti padon, és a térképét együtt nézve mutogatással egyeztünk meg abban, hogy Villamayor lesz a napi végcélja neki is. Itt mutatkoztunk be, Serge-nek hívták, és 56 éves volt. A pihenő után továbbindulva értünk el Villamayor del Rioba. Mivel 34km tettem meg aznap, örömmel nyugtáztam az útra festett nyilat és az albergue feliratot. El is indultunk az irányába, és 200m séta után oda is értünk. A meglepetés ekkor jött. Az albergue ajtaján több nyelven hirdette a felirat, hogy “MA ZÁRVA”. Egyszerre voltam meglepett és mérges, hiszen az albergueknél egyáltalán nem jellemző, hogy zárva legyenek, és aznap már nagyon nem volt kedvem és energiám se sok továbbmenni. Visszafelé pedig, ezt már az út elején megfogadtam, sosem fogok. Belorado, ami nagyobb városka, még 6km-re volt. Fasza. Serge némi gondolkodás után tovább is indult, egyedül maradtam az egyébként igazi alvófalu közepén, az út mellett egy kis kőpadon. Leültem kicsit megpihenni, inni is jó lett volna, de a mellettem álló kis vízcsapból nem folyt víz. Elrágcsáltam egy, még egy kávézóból magammal hozott kockacukrot; közben, hogy minden tökéletes legyen, az eső is elkezdett esni. Jobb ötletem nem lévén továbbindultam. Mivel 34km-en már túl voltam, nem éppen gyors tempóban jártam a métereket, de legalább a terep már nem tartogatott nehézségeket. Azért, mire Belorado városába értem, már igencsak nehézkesen mozogtam, bár meglepő módon nem nagyon fájt a lábam. Az albergue, mely igazán nagy és komfortos volt, mondhatni, nagyon meleg hangulatú volt, átvitt értelemben és valóságosan is (fűtöttek, és ez nagyon jóleső volt), a város szélén állt. A hozzá vezető úton oszlopokon sok nemzet zászlaját fújta a szél, ösztönszerűen kerestem a magyar zászlót is közöttük, és örömmel láttam, hogy nem hiányzik. A recepción megkaptam a pecsétet a kredenciálomba, és még mielőtt elfoglaltam volna az ágyamat, hatalmas bocadillost tömtem magamba és egy pohár sörrel nyugtáztam a napot mellé. Ezek után megkerestem az ágyamat, mely ezúttal egy 10 fős hálószobában helyezkedett el. A cuccaimat ledobálva, azonnal elmentem a zuhanyzóba, és legalább negyed órát áztattam magam a vízsugár alatt. Ez egészen felüdített. A csapban a szokásos kézi-szappanos megoldással kimostam a zoknijaimat és alsóneműmet, majd, a forró radiátorra tettem őket száradni, azzal a megnyugtató tudattal, hogy ezek reggelre valóban szárazak is lesznek. Az emeletes ágy felső szintjén kaptam most ágyat, de már nem bántam. A szoba jó melegében átkrémeztem a lábaimat, majd miután beszívta a krémet, elindultam kicsit szétnézni az albergueben, hát ha akad magyar is, de nem találkoztam hazánkfiával. Egy kis falimélyedésben a hálóterem bejárata előtt egy szent kicsiny szobra állt, égő mécsesekkel körberakva. Lassacskán sötétedett, így egy elalvás előtti cigit még elszívtam, majd a hálószobába indultam. A szobában elszállásolt zarándoktársak jó része már aludtam, ezért én is halkan rendezgettem még el a cuccaimat, majd felmászva a felső ágyra, beburkolóztam a hálózsákomba. Az elalvás előtti pár percben még jóleső érzéssel gondoltam végig azt, hogy az első 3-4-5 napban mennyira aggódtam, hogy bírni fogja-e a lábam, egyáltalán bírni fogom-e az utat, és ma, íme, 40km után találtam szállást, és a normál fáradtságon kívűl nincs más bajom. Lassan elnyomott álom.

Kategória: Blog | A közvetlen link.

9. nap: Azofra – Belorado ~40km bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kató Sándorné szerint:

    Gratulálok ehhez a távhoz, az én elképzelésemben még elhihetőnek sem tűnik, hogy mire képes az akarat.TISZTELLEK!!!!

Hozzászólás