13. nap: Castrojeríz – Población de Campos ~30km

A castrojerízi albergueban reggel 6 órakor gregorián zenével ébresztettek. Kicsit még hűvös volt a reggel, ezért kissé összehúzva magam bújtam ki a hálózsákomból. A reggeli zene azonban nyugalmat és melegséget árasztott, és nagyon jó emlékeket hagyott bennem. A reggeli hűvös klíma dacára senki sem kapkodott a holmiját összerakni indulás előtt, mindenki nyugodt tempóban pakolgatott; vélhetően és nem utolsósorban a gyönyörű énekek hatására.

Az induláskor már jól látszott, hogy aznap igen szép, meleg, napos idő lesz. Egy rövid sík útszakasz után hirtelen egy magasabb domb-láncnak kellett „nekimenni”. Matt-tel, az amerikai zarándokkal és német párjával gyalogoltunk, néha pár mondatot váltva. Az emelkedő nem volt hosszú, de annál meredekebb. Több közeli zarándok lihegését-fújtatását lehetett hallani. A domb tetejére érve egy kis pihenős-tisztás várt, itt a hátizsákomat levéve körbenéztem. Gyönyörű panoráma tárult elém, mögöttem és előttem is a Meseta zöldben-barnában pompázó sík medencéje látszott. Egy fatáblán (régebben bizonyára érdemi információk is voltak rajta, mára azonban lekopott) sok-sok filctollal felfirkált felirat virított. Egy Magyarország felirat azért itt is akadt. A domb túloldalán erősen lejtős út vezetett lefelé tovább. Néhány kilométerrel odébb egy nagyon hangulatos, alacsony kőfallal körbevett pihenő tette változatosabbá az utat. Itt megálltam egy cigi erejéig. A pihenő túloldalán egy donativo árus kínált néhány gyümölcsöt és kávét. Egy banánt vettem el az asztaláról. A pihenő után folytattam a gyaloglást. Az idő és a táj szépsége nagyon jó hangulatba hozott, észre sem véve a kilométereket, gyalogoltam tovább. Így értem el egy folyón átkelve Palencia provincia határáig. Itt egy szép határkő jelezte, hogy másik provinciába lépek. Kisvártatva egy étteremhez értem, ekkorra már az idő is meglehetősen meleg volt. Itt meg is szabadultam a pólóveremtől. Ez volt az első nap elindulásom óta, hogy már egy rövidujjú pólóban is komfortosan éreztem magam. Az étteremben egy tonhalas bocadillos volt az ebédem aznap, üdítővel kísérve. Az utat folytatva Boadilla del Caminon sétáltam át, majd egy hosszú-hosszú öntözőcsatornával párhuzamosan haladt az út. Ennek végén egy nagyon dekoratív zsilipszerű műtárgy hídján átkelve egy aluljáró alatt áthaladva érkeztem meg Frómista városkájába. Korainak éreztem még az időt, és a lábam is remekül érezte magát. Úgy határoztam, hogy továbbmegyek. Frómista annyira egyébként sem ragadott magával. Az idő ekkor már roppant meleg volt, és tikkadtságomat egy pohár kiváló és hideg San Miguel sörrel csillapítottam, majd továbbsétáltam az innen 4-5 km-re levő Población de Campos településre. Ennek egyetlen alberguejébe vitt az utam, ahol közölték, hogy sajnos az összes hely foglalt. Hm. Még mielőtt elgondolkozhattam volna, hogy hova tovább, az albergue gondnoka megkérdezte, hogy nagyon nagy gond-e, ha a társalgóban kellene aludnom. Nemleges válaszomra, előszedett egy pótágyat egy jó vastag és kemény, tiszta rugósmatraccal, és helyet csinált nekem. Egy percig sem bántam, voltaképp majdnem akkora volt, mint egy franciaágy, aznap éjszaka bizonyára én aludtam a legnagyobb ágyon ezen a szálláson. A ruháimat, ami szennyes volt -kihasználva a nyári hőséget – kimostam, és az albergue udvarán kiterítettem, majd átsétáltam a 100méterre levő hostelbe, ahol wifi kapcsolat is volt, és életjelt adtam egy mail erejéig, illetve a várható időjárásnak néztem utána. Egy óra múlva az alberguebe visszaérve az összes ruhám, beleértve a vastagabbik nadrágomat is, csontszáraz volt, vizes kefével megtisztított cipőm ugyancsak. Egy ideig, míg a nap le nem ment, a lábamat napoztattam még, majd bevonultam az alberguebe, alváshoz készülődni. A társalgóban való elhelyezés ára persze az volt, hogy kicsit tovább volt hangos körülöttem a helyiség, ám mivel jó alvó vagyok, ez engem cseppet sem zavart, és az ott kártyázó kis kompánia is halkabb lett, miután látták, hogy beburkolózom a hálózsákomba. Elgondolkolkoztam, hogy körülbelül most vagyok félúton. Nagyon jól éreztem magam, egyik eddigi napomban sem találtam olyat, aminek ne örültem volna; eleinte az ín- és csontfájdalmak persze rosszul estek, de ekkorra már nagyjából ezek is emlékké halványultak. Tetszett az is, hogy bár itt helyhiány volt, mégis megoldották valahogy, hogy legyen fekhelyem éjszakára. Így aludtam el.