18. nap: Hospital de Órbigo – Rabanal del Camino ~36km

Másnap reggel, miután összecuccoltam, átsétáltam a szomszédos alberguebe, hogy megegyezésünkhöz híven megkeressem Gabrielt. Nem találtam ott. Vagy elindult már, vagy csak átsétált valahova megkávézni? Nem tudom. Ami biztos, hogy elkerültük egymást. Így aznap reggel egyedül indultam tovább.

Miután átnézegettem gyorsan a szálláslistát, úgy döntöttem, hogy az aznapi állomás Rabanal del Camino lesz, ami hozzávetőleg 35km-re volt innen. Már az első kilométer után is látszott, hogy vége annak a szakasznak, ami síkság volt, és újra jön az a periódus, amikor hegynek fel és hegyről le fogom járni az utat. Az idő azonban nem volt rossz, nem esett, sem hideg, sem meleg nem volt, ideális gyalogló idő volt. Nagy emelkedések itt még nem voltak, könnyedén vettem a kilométereket. Az első kisebb hegytetőn, egy sík részen egy romos épületet pillantottam meg, mely mindenféle függönyökkel, fóliákkal és feliratokkal volt tarkítva. Az épület előtt egy kis, mozgó könyvespultra emlékeztető kocsi volt, megrakva mindenféle étellel, gyümölccsel és itallal. Egy férfi lépett elő, és a köszönés után megkérdezte, honnan jöttem. Miután megmondtam, spanyol ízű és harsány „Szerbusz”-szal köszönt 🙂 Igencsak meglepődtem. Angolul tudott, és sietett elmondani, hogy ez nem shop, itt minden free, ami ki van rakva. Mivel aznap még nem reggeliztem, fizettem is volna, de nem akarta. Egy cafe con lechet ittam és egy banánt ettem, majd a kézzel megpucolt mogyoróból szemeztem. Közben más zarándokok is odaértek, a férfi több nyelven el tudta mondani nekik a köszöntést. Ez már nem az első alkalom volt, hogy az Úton kvázi ingyen adtak élelmet vagy italt, de még mindig meghatódtam rajta. Még kis ideig itt megpihentem, majd továbbindultam. A vöröses színű salakos-kavicsos úton nemsokára egy tisztásra érkeztem, ahol egy kőkereszt magasodott. Innen már látni lehetett a völgyben levő nagyobb várost, Astorgát. Elindultam lefelé, és nemsoká már közel voltam a városhoz. Itt találkoztam három magyarral, egy házaspár és barátnőjük volt a harmadik. Elbeszélgettem velük, de mivel ők jóval lassabb tempóban gyalogoltak, így elköszöntünk egymástól, és hamarosan mögöttem maradtak. Astorgába érve lassítottam, a tempómat sétálósra vettem. Astorga szép város, derűsen nézelődtem és csodáltam a szép és ódon épületeket, gyönyörű kastélyát, és monumentális templomát .A zarándokok kultúrájának őrzését itt is tetten lehetett érni, az egyik albergue előtt utazótáskás zarándokszobor állt. Egy kis souvenirboltban megtetszett egy fűzött nyaklánc, és némi határozott alkudozás után meg is  vettem. Mielőtt kiértem a városból, még betértem egy bárba, és egy kólát megittam, így indultam tovább. A városból kiérve nemsokára az út ismét emelkedni kezdett, nem túl erősen, de igen hosszan. Az idő melegebb lett, enyhe napsütésben vándoroltam.  A hegyre fölfelé kaptatva egyre szebb kilátás nyílt a környező hegyekre és völgyekre. Több helyen két oldalt rég leomlott épületek falai árválkodtak.  Így értem el egy kicsi településig, ahol az Út egy vadnyugati stílusú bár mellett vezetett el. Mivel erősen éhes voltam már, betértem enni valamit. Egy tonhalas tortillára esett a választásom. Lehúztam cipőmet és míg a lábam pihent a napon, falatoztam. Nem túlzottan finom, paradicsomos is volt kissé a tortilla, de meg lehetett enni. Jóllakva indultam tovább. Az út még jó darabig egy fennsíkon, hegyek közt vezetett, majd egy erdős részbe ért, követve  a műút vonalát. Az ösvény jobb oldalán drótkerítés is húzodott végig, a drótok közé szorítva az Úton már többször látott fagallyakból készült keresztek. Az egyik ilyen kereszten – nagyon megragadó volt – egy kokárda díszlett, fölötte egy sárga nyíl alakú jelvénnyel. Egy izmosabb kaptatón még felgyalogolva értem el Rabanal del Caminoba. Kicsiny falu volt ez, csendes hely, távol mindentől. Az úthoz közeli alberguebe beköltöztem, és lezuhanyoztam. A hospitalero (gondnok) elmagyarázta, hogy hol találom a supermercadot (supermarket), ahol megvásároltam az aznap esti vacsorámat. Vizes kefével áttakarítottam a cipőmet, és kimostam a szennyest, kihasználva a napsütést pedig kiakasztottam a vizes ruhadarabokat az albergue kertjében a szárítókötélre, majd leültem az albergue előtti bár székére, és egy pohár sört kértem. Hosszan iszogattam, néha bólintással köszönve egy-egy arra elhaladó zarándoknak. Az idő nagyon kellemes volt, és a környék szépsége illetve a kellemes fáradtság nagyon harmonikus hangulatba hozott. Sötétedés után begyűjtöttem időközben megszáradt ruháimat, majd az esti elalváshoz készülődtem. Nagyon szépnek találtam ezt a napot is, végig nagyon jó hangulatban jártam az Utat. Elalvás előtt még kezemet a fejem alá téve, nyitott szemmel a félhomályban gondoltam végig a megtett utat.