28-30. nap: Újra Santiagoban

A busz Finisterréből vissza Santiagoba reggel 8:25-kor indult. Miután felébredtem, egy gyors zuhany után összepakoltam, és kisétáltam Finisterre kétállásos kis buszállomásnak nemigen nevezhető megállójába. A busz nemsokára meg is érkezett, miután a hátizsákot betettem a csomagtartójába, felszálltam.

Santiagoba visszaúton aludtam egy keveset. Miután a busz megérkezett, visszasétáltam az óvárosi részbe, és megkerestem az alberguet, ahol két napja aludtam. A hospitalero már ismerős mosollyal üdvözölt, én pedig megkérdeztem, hogy visszakaphatom-e az ágyamat 🙂 Mivel nem volt még sok zarándok, ennek nem volt akadálya sem, sőt, mivel itt a maradék három napot előre kifizettem, nem ragaszkodtak a reggeli 8 órai távozáshoz sem; kedvemre lustálkodhattam, ha akartam. A hátizsákomat elhelyeztem az ágyhoz tartozó zárható szekrényben, és elindultam nézelődni újfent. Ennek és a következő két nap délelőttjének ez fix programja lett, nevezetesen, hogy kisétáltam a katedrálishoz és a zarándokirodához, és szétnéztem, hátha fut be olyan, akivel az elmúlt egy hónapban, ha csak kevés ideig is, de együtt vándoroltam. Mindhárom délelőttre esett ilyen. Ezen a napon, a kacskaringós szűk kis utcákon az „olasz ördög” Gabriellel és Augustoval akadtam össze. Hangos és őszinte örömkitöréssel ölelgettük meg egymást, és néhány percben megvitattuk az elmúlt, több, mint egy hét eseményeit. Ők akkor végeztek a zarándokirodában. Mivel másik albergueben szállásolták el magukat, így búcsút vettünk egymástól. Többet már nem találkoztunk. A délután szintén sétálgatással telt; nem tudtam megunni az összevissza mászkálást az óvárosban. A másnapi program ugyanezzel indult. Így történt, hogy Istvánnal találkoztam össze, akivel még Ponferradaból gyalogoltunk tovább. Alberguet keresett éppen, nemrég érkezett, és a lába is nagyon fájt a vízhólyagoktól. Említettem neki, hogy a The Last Stamp nagyon baráti hely, jöjjön oda, ha kedve tartja, erre rá is állt. A nap hátralevő részében egy ideig együtt mászkáltunk ide-oda, csak estefelé vált szét a program, ő megkeresett egy olasz társaságot, akivel együtt jöttek egy darabon, míg én visszatértem a szállásra. Harmadnap a délelőtti sétám előtt az albergue lépcsőházában ismerős hangokat hallottam. Kilestem, és meglepetésemre Nikot és Oliviat, a két amerikai lányt láttam meg, akikkel szintén együtt vándoroltunk másfél napot. Megvolt az öröm, persze itt is elmesélgettük, kivel mi történt azóta, hogy León előtt szétváltunk. Aznap elindultam és igyekeztem néhány apró ajándékot vásárolni a hozzám közelebb állóknak, akikkel napi kapcsolatot tartok otthon. Közben sajátmagamnak is vettem egy felsőt, amelyen a stilizált fésűkagyló virított sárgán. Itt Santiagoban óriási biznisz ez, szinte bármit el lehet adni, amin az El Caminoval kapcsolatban szerepel bármi is. Elsétáltam az óváros azon részeire, ahol az előző napokban még nem fordultam meg, így pl. a piacra is.  Délután István is visszatért az alberguebe, és elindultunk internet kávézót nézni neki, ugyanis még hazafelé, Magyarországra még nem volt gépe. Faramuci megoldást választott: busszal ment el végül San Sebastianba, majd onnan stoppal tervezte a hazautat Magyarországra. Remélem, sikerrel járt. Miután mindezeken túl voltam, visszatértem az alberguebe, és a késő délutánt ill. estét heverészéssel, olvasgatással töltöttem.