6. nap: Estella – Torres del Rio ~30km

A másnap reggeli ébredés inkább hajnali ébredés volt. Hat órakor, mikor kicsomagoltam magam a hálózsákból, még sötét volt odakinn. Összeszedtem magam, majd elkezdtem felöltözni. A reggeli fogmosás után ellenőriztem a radiátorra kitett és kimosott cuccaimat: szerencsére többé-kevésbé szárazak voltak, ezeket is el tudtam tehát pakolni.

Mivel a lábamat talán egy fokkal jobb állapotúnak éreztem, úgy gondoltam, megpróbálok kicsit többet gyalogolni aznap. Los Arcos „csak” 21km-re volt, én pedig szerettem volna aznap eljutni Torres del Rioba. Úgy gondoltam, hogyha Los Arcosnál nem érzem magam fáradtnak, akkor tovább megyek, ha mégis, akkor maradok ott. Elindultam tehát. Kevés, mindössze 2-3km gyaloglás után az út egy épület mellett vezetett el, mely egy bor-kombinát volt. Az épület oldalában vasráccsal körbevéve egy kicsiny térség volt, ahol több más zarándokot is láttam gyülekezni. „Vino, wine” – hallottam több nyelven is. Közelebb menve egy érdekes, falikút-szerű fém-csillogású mélyedés látszott a falban, melyen két csap helyezkedett el (fotó lentebb). Mivel egy keveset otthon olvastam az Útról, hamar leesett: ez a híres bor-kút. A két csap egyikét megnyitva vörösbor folyt belőle, míg a másikból víz. Aki arra jár, teljesen ingyen ihat mindkettőből. Elvileg webkamera figyelte a helyet, gondolom, azon okból, hogy egyesek ne literszámra engedjék a bort maguknak, de -ámbár néhányan nem 1-2 dl-t engedtek maguknak – sehol sem láttam embert, aki kijött volna szólni. Sokan és sokszor ihattak innen, mert már a rozsdamentes acél kagyló is megvörösödött a sok kifolyt bortól. Erősen éhgyomorral voltam még, de finom spanyol borkóstolót ki nem hagytam volna. Egy decit én is elkortyolgattam belőle mások társaságában. Érezhetően nem a lőre bort folyatták ingyen vagy csak a leggyengébb minőségű spanyol bor is ilyen, de nagyon finom, testes, enyhén gyümölcsös száraz bor volt. A kulacsomba engedtem még egy keveset belőle, amit vízzel keverve, fröccsként egész nap iszogattam. Egészen jó kedvem lett, és még csak nem is a bortól, hanem a -főleg – zarándokoknak szánt gesztustól. Továbbindultam. Az út még kissé emelkedett egy darabon, de ez már nem volt megerőltető. Örültem, mert bár nem mondom, hogy egyáltalán nem fájt a lábam, messze kevésbé, mint a megelőző napokon. A kavicsos út szőlőültetvények között vezetett. Az eső is jóval kevesebb volt, mint az előző napokban, bár nem annyival, hogy az esőkabátot nyugdíjazni lehetett volna; néhol sáros volt az út is. Ennek ellenére nagyon élveztem a gyaloglást, hogy járhattam az Utat. Ezen a napon az út is  igen keveset érintett bármilyen műutat, aminek örültem. Végig jobban szerettem akármilyen földúton menni, mint aszfalton. Az út kanyargott is, és ez néhány emelkedőről nézve nagyon szép látványt nyújtott. Ehhez hasonló utakon és emelkedett hangulatban értem el Los Arcosig. A lábam ugyan érezte a 22 megtett kilométert, de most először, nem éreztem, hogy annyira fájna. Lehet, hogy itt kezdtem szokni az Utat. A Los Arcos helység táblánál egy arra haladó zarándokot kértem meg, hogy ugyan lőne-e rólam egy fotót (persze megtette). Ezenközben az is eszembe jutott, hogy reggel az utolsó MagneB6-om is elfogyott, jó volna szerezni kalcium-magnézium tablettát. Sejtettem, hogy Los Arcos már elég nagy ahhoz, hogy patikát is találjak, ahol minden bizonnyal kapok ilyesmit. Két, az utcán kinn beszélgető helybelit szólítottam meg, és nem túl mély nyelvismeretről (ami a spanyolt illeti) téve tanúbizonyságot, az Olá után csak annyit mondtam nekik: farmacía. Mondjuk, bevált, ehhez nem kellett szótár, útbaigazítottak. A patikában ugyan az idősebb patikáriusné nem tudott más nyelven a sajátján kívűl, de itt is meg tudtam értetni, mit akarok. A pezsgőtablettával a hátizsákban sétáltam el Los Arcos főteréig, ahol a szép templommal szemben több étterem, kis butik, üzlet helyezkedett el. Az éttermek egyikében gyorsan és olcsón ettem egy kapitális mérető baconos-sajtos szendvicset, a vásárolt pezsgőtablettából egyet megittam utána, és félórás lábszellőztetős pihenés után a templom tövében elindultam Torres del Rio irányába. Időközben hol beborult, hol kiderült, de győzött a Nap. Az esőkabát aznap már nem kellett. Torres del Rio felé az úton nagyon szép volt. Szinte egyedül gyalogoltam, igen jó hangulatban. Az utat pipacsok és más virágok szegélyezték. Itt történt az, hogy menet közben egy kődarabon elhelyezett kavicson magyar nyelvű feliratot láttam. Nagyon jó érzés volt több, mint egy hét után magyar zarándokok nyomaiba botlani. Időközben két francia, de kicsit angolul is tudó zarándok-párral találkoztam, akik utolértek engem. Láttak már többször az Úton, és a férfi viccesen közölte, hogy olyan vagyok, mint a La Fontaine mesében – melyben a nyúl és a teknős versenyez – a teknős, és annak ellenére, hogy a nyúl a gyorsabb, a teknős kitartóbb, ezért ő nyer. Ezt arra érthette, hogy igen lassan, komótosan ballagtam ekkor 🙂 Egyre közeledett egy település, melyhez közelebb érve kiderült, hogy ez Sansol. Örültem, mert a térképemről tudtam, hogy ide pont 1km járás még Torres del Rio. Azt már kicsi idő alatt elértem. A település szélén dolgozó munkások útbaigazítottak, hogy hol találok albergue-t. A Casa Mariela nevűben tettem le magam ekkor este. Ennek az aljában egy kicsiny bolt is volt, alapvető élelmiszerekkel. A vacsoráravalót megvettem, mely ez esetben egy jó nagy bagett és két doboz konzerv-tintahal volt, meg persze egy pohár San Miguel 🙂 Ingyen wifi itt is volt; a zuhany után hazaszóltam chaten az otthoniaknak, hogy élek, majd a kis településen tettem egy kisebb sétát. Időközben, ahogy esteledett, a levegő is hűlt, álmosodtam is, ezért az ágyon berendezkedtem, bebújtam a hálózsákomba. Elgondolkoztam az eddig megtett Utamon. Minden fájdalom és nomád élet dacára nagyon örültem, hogy itt vagyok, hogy járom az Utat. Fantasztikus érzés volt, hogy „házamat” 8-9kg-ba sűrítve a hátamon hordom. Eltelt egy hét, és kezdtek új szokásaim kialakulni, új napirenddel. Nem kellett rohannom sehová, de volt honnan elindulnom és volt hová megérkeznem minden nap és a közben eltelt időt nagyon szerettem. Ezekkel a érzésekkel és gondolatokkal aludtam el.