7. nap: Torres del Rio – Logrono ~20km

Mikor elindultam 6 óra környékén, a nap még csak akkor jelent meg a horizonton. Igen korán ébredtem, sokan még még aludtak a zarándokok közül. Nem bántam: kényelmesen, és egymás kerülgetése nélkül tudtam a hálózsákomat és egyéb dolgaimat belegyűrni a hátizsákba. Rövidesen a reggeli szertartásos cafe con leche és cigi után el is indultam.

Az eznapi eredeti tervem az volt, hogy Navarretéig megyek, nem maradok Logronoban. A lábam is kezdett erősödni, nem éreztem már a folyamatos fájdalmat menet közben, ezért egy kissé növelni szerettem volna a napi távokat. Természetesen, nem Maraton ez, ahogy úgy találtam, hogy különösen szép helyen ér a késő délután és felfedeznivaló is van a településen, ott maradtam. Így lett ez a mai nap is. Az út indulás után egy keskeny és egy darabig nagyon ízlésesen kikövezett utacska volt. Az út itt már nem volt igazán hegyes-völgyes, a szintemelkedés nem volt nagy, ezért nem volt különösebben megerőltető sem az első kb. 10-12km. Sajnos, az eső is elkezdett esni közben, igaz nem túl nagy intenzitással. Így érkeztem el Viana városába. Nem akartam itt különösképpen sokat időzni, a sárga nyilakkal és más Camino-szimbólumokkal jelölt út a városban amúgy a is legfrekventáltabb helyeken vezetett. Viana templomát azonban mindenképpen szerettem volna látni. Az Út épp előtte vezetett tovább. Mielőtt beléptem, körbenéztem az utcán; itt is lehetett a szokásos zarándok-üzleteket látni. A kirakatát megnéztem, és feltűnt, hogy igen olcsón adják a túrabotot, talán le lehetne cserélni a még Pamplona előtt tört két fadarabomat. Be is léptem, és szétnéztem. Hát, Kína ide is elért, az eladó egy kínai férfi volt, sajnos nemhogy angolul, de spanyolul sem beszélt. Azért valahogy megértettük egymást, megvettem egy pár igazi túrabotot, a kettőt 12 euróért, ami igen jó vétel volt, hiszen a legtöbb helyen darabja 20 euró. Nem jósoltam nagy minőségnek persze, és azt is tudtam, hogy nem fogom hazahozni őket, hiszen a repülőre nem engedik fel, a hátizsákomat pedig nem adom fel csomagként, mert többe lenne a leves mint a hús. Szóval, úgy voltam vele, ha kibírja Santiagoig, már jó. A templom akárcsak kívűlről, belül is nagyon szép volt. Eltöltöttem 10 percet az egyik padon, közben az eső elől és épülni más zarándokok is beszállingóztak, és imádkoztak vagy fotóztak. Kilépve nagyon érdekes volt, hogy mintha csak elvágták volna a esőt, nagyon kellemes napsütés fogadott. A szél, igaz, fújt, de esni nem esett legalább. Folytattam utamat, mely  egy fenyőerdőn kígyózott keresztül, kikerülve a műutat is. Az új túrabotjaim nagyon kényelmesnek és hatékonynak bizonyultak, jó volt használni őket. A Logronoba vezető út egy szőlőültetvény mellett vezetett el, és nem is olyan sokára beértem a városba, ahol egy híd volt az első, ami a szemembe ötlött. Ezen átkelve egy zarándok információs irodát vettem észre, és betértem megkérdezni, hogy Navarrete mekkora távolság még ide. (közben kértem itt egy pecsétet is a kredenciálomba, mert Logrono nagyváros, bíztam benne, hogy pecsétjük is szép és egyedi. Ebben nem is csalódtam.) Kicsit többet mondtak, mint számítottam, és mivel a nagyjából 20km-t megtettem aznap, nem éreztem úgy, hogy görcsösen tovább akarok gyalogolni aznap. A városban tovább sétálva alberguet kezdtem keresni. Szerettem volna egy egyházi albergueban megszállni, de az egyetlen ottlevő még jó 2 órahosszával később nyitott, ezért ennek szomszédságában levő municipalban telepedtem meg. Ennek nagyon jó hangulatú belső udvara volt, ahova ki lehetett ülni és a kellemes meleg napsütésben megejtettem egy mosást, majd a lábam is megkapta a napi kezelést. Az albergueben megszállt zarándokok némelyike ugyancsak ezzel foglalatoskodtak, mások olvastak vagy naplót írtak. A lábam még mindig nem volt tökéletes, ezért, miután ezzel megvoltam, elindultam élelem után, továbbá egy patikát is útba ejtettem, ahol ibuprofent vásároltam (izom- és csontfájdalmakra jó). A szupermarketben 1 euróért pompás minőségű vörösbort lehetett kapni, ebből vettem egy üveggel, melyből vacsora után a zarándoktársakat is megkínáltam. Logrono igazán kellemes hangulatú város, kényelmesen, minden sietség nélkül sétálgattam főterén. Sajnos az eső újra elkezdett szitálni, így visszatértem az albergueba. Elfoglaltam az ágyamat a kb. 30 fős hálóteremben, majd lassacskán alvásra rendezkedtem be.