Az út előtt I. – Előkészületek

Nem akartam különösebben megosztani senkivel, hogy útnak indulok. Csöndben elmenni itthonról, nem beavatni senkit (maximum akit nagyon közvetlenül érint), és ugyanígy megérkezni – ezzel a szándékkal körvonalazódott az ötlet. Hamar rájöttem, hogy ez nem megy. Ha valami nagyon foglalkoztat bennünket, akkor arról szívesen beszélünk, sőt, késztetést érzünk, hogy megosszuk ezt, ha mással nem is, azzal a néhány kiválasztott emberrel, aki így vagy úgy, de megkülönböztetett szerepet tölt be az életünkben. Az ilyen beszélgetések alkalmával a legtöbb arcon az érzelmek széles skáláját lehetett fellelni: értetlenség, jó értelemben vett irigység, döbbenet, öröm, csodálkozás és volt, aki azt sem tudta, mit beszélek. Némelyik szórakoztató is volt,és persze, néha én magam is elgondolkodtam: normális vagyok? :))

Néhány sztenderd kérdés (melyek, jelzem, valóban elhangzottak,  ha az egyes szavakért nem is, a tartalmukért természetesen vállalom a felelősséget):

– és kivel mész?
– egyedül.
– tuti? nem inkább vmi útitárssal?
– ja, tuti…egyedül

 

– nem lesz ez drága?
– hát, nem két forint, de itthon is költenék ennyit..

 

– egy hónap??? hogy oldod meg a melóhelyen??
– már megoldottam, ezt az elsők között rendeztem el (rendes főnököm van;) )

 

– egy hónap??? és a család??
– máskor is voltam már pár hétig külföldön, azt is kibírták…nem kivándorlok, hanem elmegyek egy útra, ergo: oda- és vissza is jövök

 

– mekkora táv ez? edzettél rá??
– a gyalogút része kb. 800km…és nem, nem edzettem, nézz rám, 65kg vagyok…de tudok 80 éves néniről, aki Hollandiából indult ide gyalog, az 1500km-nél is több , ha ő kibírta, nekem is illenék (update: többekkel találkoztam, akiknek az El Camino a házuk kapujában kezdődött, értsd, onnan gyalogoltak…volt olyan is, aki már 600km-rel a lábában indított)

 

– nem félsz / nem izgulsz??
– de, izgulok, sőt néha picit félek is…hülye lenne, aki nem, 1 hónap, 800km, egyedül, többé-kevésbé magadra utalva, nem mindennapi program, másfelől ez nem egy burmai dzsungeltúra meg Rambo 5, ez egy kiépített út, mely évszázadok óta létezik, és évente több tízezren járják végig, 8-80 éves korig. update: láttam egy éves kisbabát háton, hordozóban, anyukája hátizsák helyett őt vitte:) apa viszont így két hátizsákot vitt 🙂

 

– hol fogsz aludni? viszel sátrat?
– sátrat nem viszek (plusz teher). A teljes útvonalon zarándokszállások vannak, ezekben…ezek olcsók, sőt, ahogy olvastam, van, amelyik adomány alapon működik

 

– cigi? fogsz cigizni? az kinn drága lesz…
– jaja, ismersz már 🙂 viszek magammal amúgy 2 kartonnal, csak elég lesz, meg aztán a nagy gyaloglásban csak nem fogy annyi…venni odakinn már nem akarok.. update: valamivel, de nem sokkal kevesebb fogyott, nem lett elég, vettem is párszor 🙂

 

– telefon lesz nálad?
– igen, viszek, de nem telefonálni, hanem a GPS miatt inkább, vagy ha ne’ adj Isten tájékozódni kell…lesz ugyan benne SIM, de a mindenki által ismert számom az itthon marad, ez egy ideiglenes, csak erre az útra szóló szám lesz

 

– akkor hogyan akarsz az itthoniakkal kapcsolatot tartani?
– azt mondanám, leginkább sehogy…talán ezért megyek el…és ez nem jelenti azt, hogy egyes személyek ne hiányoznának…(azért életjelet adok magamról)

 

– hogy fogod bírni net nélkül??
– ebben egészen biztos vagyok, hogy abszolút nem fog hiányozni, napi 8 órát ülök alsó hangon net előtt, az is több, mint elég, amúgy ha annyira akarja az ember, arra is van net

 

– miért nem veszel ki inkább szabit és mész el a családdal??
– az nem ugyanaz…másrészt olyan elképzelhetetlen, hogy éppen egyedül van erre igényem?

 

– mi van, ha valami baleset ér?
– mittomén…az szívás…de van EU TB kártyám, csak ellátnak ott is…naponta kocsiba ülök, akkor sem ezzel indulok el vezetni, pedig annak is ugyanilyen reális esélye van (sőt, méginkább) update: ért egy kisebb fiaskó, és nagyon jól jött az EU TB kártya

 

– ááá, ne indulj el…én nem mennék…
– ok, akkor te maradj 🙂 én megyek 🙂 majd mindketten mesélhetünk egymásnak az élményeinkről, ha hazaértem…

 

– én azt hallottam erről az útról, hogy Coelho-mániások meg olyanok mennek, akik magukat keresgélik…
– hogy ki és miért indul el, szerintem mindenkinek a magánügye. Coelhonak olvastam néhány könyvét (a „nagy” klasszikus Zarándokot is többek közt), de nem igazán ragadtak magukkal…a sajátmagam keresgélése? az már más lapra tartozik 🙂

 

Igazándiból azonban a hozzám közelebb álló ismerősök, barátok, akik a felszínnél kicsit jobban ismernek, biztattak és támogatólag, megértően reagált a tervemre. Olyan is akadt, aki -mivel már régről ismer és megszokta a dolgaimat- jóindulatú (mondhatnám, lökötteknek kijáró 😀 ) mosollyal fogadta az ötletemet. A legtöbb reakció, bár, mivel eleve nem sokakkal osztottam meg ezt, pozitív volt. Köszönöm Nektek ezt, kedves barátaim, ismerősem!