Két nappal hazaérkezésem után feleségem letöltött egy filmet, mely, elmondása szerint az El Caminoról szól. A film címe: A Vándorút (The Way). Mivel teljes terjedelmében, az egész film, magyar szinkronnal megtalálható a youtube-n, belinkelem ide, hátha valakinek lesz kedve végignézni – megéri.
Itt akkor most spoiler következik: a film kerettörténete dióhéjban annyi, hogy Tom Avery – sikeres kalifornai szemorvos – közel 40 éves fia (apja rosszallása ellenére) otthagyja az egyetemet és elindul, hogy végigjárja az El Caminot. A Saint Jean Pied-de-Port és Roncesvalles közötti szakaszon a Pireneusokban meghal (a filmből konkrétan nem derül ki, hogy miért, csak annyi, hogy baleset, de vélhetően eltéved és megfagy). Tomnak oda kell utaznia, hogy azonosítsa, és döntést hozzon: mi történjen a fia holttestével. Végül a hamvasztás mellett dönt, és haza is akarja vinni a fia hamvait. Egyetlen gyermeke volt Daniel, anyja pedig már meghalt. Végül Tom az éjszaka után úgy dönt: Daniel felszerelését használva végigjárja az El Caminot és az Úton elszórja fia hamvait. Ennyi a kerettörténet.
A film maga szerintem -ilyen szereplőválasztással, többek közt- nem is lehetett rossz. Mikor két nappal itthonlétem után néztem, számomra nagyon intenzív érzésekkel bírt újra látni ugyanazokat helyszíneket, ahonnan én csak nemrég jöttem haza. Persze, itt is voltak kisebb hollywoodi effektek, csúsztatások; helyszíneket is többször kevertek kronológiailag (az egyik ilyen nagyon feltűnő, mikor Tom már Pamplona közelében jár, a következő képsoron mégis az orissoni albergue előtt kajál, ami Saint Jean Pied-de-Porttól mindössze 8km-re van, de van még pár ilyen). Ennek ellenére -ha egyáltalán beszélhetünk arról, hogy egy filmen vissza lehet adni egy hónap élményét – szerintem kifejezetten jó rendezés lett. A film egyik fő üzenete,persze, az a mondat, amely még az elején elhangzik, mikor Tom viszi ki Danielt autóval a reptérre, és vitájuk közben Daniel azt mondja Tomnak: -Az életet nem választjuk, hanem éljük. Nagyon szépen és meghatóan kezdődnek a képsorok az első öt percben, mikor a kredenciálban levő sok-sok pecsétet mutatja a kamera. A zenéje nekem kifejezetten tetszett, itt a weboldalon (és akkor most ezzel el is árultam, honnan van), fel is használtam némelyik betétdalt. Martin Sheen, a főszereplő, aki Tomot alakítja a való életben is az apja Emilio Esteveznek, aki a filmbeli Daniel. Ha információim helyesek, akkor Emilio Estevez a valóságban is Spanyolországban él, és így mindketten örültek a forgatásnak (erre az időre Martin Sheen is odaköltözött), apja és fia együtt tölthettek több időt is. A film késő ősszel játszódik egyébként, ez jól látszik sok háttérnél és kevesebb a zarándok is a filmben, bár ez adódhatott a forgatás miatt is. Nagyon látványosan, de azért nem olyan nagy pátosszal mutatja be a film a végén, hogy ez az Út nem marad hatástalan arra, aki végigjárja. Csak ajánlani tudom, bár a valós élményt -mondom én- nem pótolja természetesen.
:*
Az utóbbi időben valahogy mindig elém kerül a Caminó,hol könyv ,hol film , hol egy fiatal ember által ,Santiagóból hozott Szt.Jakab érem formájában.Nem is tudtam hogy el ment az útra,soha nem is beszéltünk róla. Nagyon meglepődtem ,amikor oda adta a fiam hogy „Anya ezt a Dani neked hozta”.Könnyekig meghatódtam ! Nem tudom mit jelent ez!
Ezt egyedül Te érzed 🙂 Többen döntenek úgy, a legkülönfélébb okokból, hogy elindulnak az Úton. Én azt gondolom, hogy nem marad hatás nélkül, ha valaki végigjárja, de ez mindenképpen egy nagyon személyes út.
Ritka szép film.
Mind a port.hu-n mind a filmkatalógus. hu-n leszólták, hamisnak tartották, rám mégis a legnagyobb hatást a „cigányos” rész tette. Korosztályomból valóknak (bőven középkorú vagyok) és fiataloknak is lejátszottam ezt a jelenetet és…MINDENKI azonnal kérte a teljes filmet, és együltő helyben végig nézték.
A véleményemet tükrözik az általam fentebb leírtak. Egy másfél órás filmben tiszta sor, hogy nem lehet visszaadni egy hónapos út élményeit, de ha lehetne, akkor sem lenne valós, mert nézni és ott lenni, járni, átélni két különböző dolog. Nagyon sok emberrel, aki látta a filmet, beszélgetve, szinte kivétel nélkül mindig elhangzott, hogy ő is tervezi és elindul. Nem tudok olyanról, aki valóban el is ment volna. Ez az egyetlen hátránya a filmnek, ha lehet így mondani, hogy aki megnézi, elhiszi, hogy épp ilyen és a filmet éli meg, nem pedig az Utat. Pedig ez mindenkinek a sajátja, „személyes út”, ahogy a filmben el is hangzik. Ehhez azonban ott kell lenni, attól lesz személyes. Az El Camino-n amúgy valóban esnek ilyen „apróságok”, amikre rácsodálkozik az ember, mert a mindennapi életében esetleg már észre sem veszi az ilyet. Lopást egyébként én magam nem tapasztaltam, néhányan meséltek hasonlót, ill. később olvasam egy-két esetet. Alap, hogy külföldön pénzt, útlevelet mindig magunknál tartunk, ez nem El Camino-specifikus dolog szerintem. Ismerve magamat, a film akkor is tetszett volna, ha előtte nem járom végig az Utat, de így nekem éppen azért tetszik, mert magam is ott voltam, és a filmben megjelenő helyszínekhez személyes emlékek, élmények kötődnek. Köszi a hozzászólást 🙂